A Tabán története/ Oral history archívum

Az Árpád-kor A Zagyva-torkolat közelében fekvő és korábban félszigetszerűen a folyóba benyúló Tabán Szolnok legrégibb és egyik leghangulatosabb városrésze, tulajdonképpeni óvárosa. Bár múltjáról írásos feljegyzéseink csupán az 1600-as évekből vannak, tudjuk, hogy  nem a Tisza mentén, hanem a Zagyva nyugati partján álló védett magaslaton alakult ki városunk legkorábbi településmagja, a honfoglaló Szolnok nemzetség vára, királyi várispánsági központja és missziós keresztelőegyháza.   A Vár és a Palánk (Város) a történelem folyamán mindig is szoros egységet alkotott. A katonasággal szinte egy időben helyezkednek el a várfalon kívül a  különböző szolgáló népek: kereskedők, mesteremberek és halászok; míg az erődítményben a várispán (comes) által vezetett katonák, a várjobbágyok (cives) éltek. A katonáskodással nem foglalkozó polgári civiles réteg tehetősebb része hűbérbirtokán gazdálkodott; szegényebb fele (pásztorok, halászok, kertészek, kézművesek, kereskedők, stb.) pedig a várbirtokon végezett munkát, lakhelye a Zagyva magas partján elterülő, purtikból és veremházakból álló "ős-Tabán" lehetett. A tatárjárás után, - mely a földvárat elpusztította - IV. Béla rendeletére a külső várost is fallal és  vizesárokkal veszik körül. Árpád-kori lakóház alaprajza A lakóház homlokzata A bejárat Az épület belseje A török hódoltság  1552-ben elesett Szolnok korának "csúcstechnológiájával" felszerelt vára, így a  város a budai török tartomány (vilajet) egyik szandzsákszékhelyévé vált, és khász-birtokként egyedül a szultánnak adózott, ami egyben a szabadabb polgári élet kibontakozását is jelentette. A Tabán  a török korban a várral szemközt elhelyezkedő mocsaras, vizenyős,  mindössze néhány "galyiba" által alkotott terület lehetett, sőt egyesek szerint még a törökök átmeneti katonai tábora is itt lehetett. A hódoltság alatt a magyar lakosság a Tabánban, illetve a későbbi Katonavárosban lakott, melyek területe a mai Tófenék utca, Deák Ferenc utca és a Szigligeti utca vonaláig terjedt. Török illetve balkáni eredetű tímármesterek (tobakok) is lakhattak errefelé, hiszen a maga a városrész  neve törökül "talpat "jelent, amit sokan a vár alatti elhelyezkedésével hoztak kapcsolatba. (Pl. Budán a Gellért-hegy talpában fekszik.) A legelterjedtebb nézet szerint az elnevezés az oszmán-török "Tabakhane" (tímártelep) kifejezésből szerb közvetítéssel került át nyelvünkbe.(Ennek viszont  ellentmond az a tény, hogy a budai Tabánt II. András király egyik oklevele már 1212-ben is "Taban" néven említi.) Ilyen elnevezésű városrész tudomásunk szerint 18 magyar településen is fennmaradt, többek között Budán, Esztergomban és Dunaföldváron . Eredetileg azokat a külső kerületeket hívhatták így, ahol a bőrkikészítéssel foglalkozó tímárok házai helyezkedtek el; később viszont a szó a szegénynegyed szinonimájává vált.  Tekintve, hogy a Tiszántúl összes marháját az 1562-ben épült szolnoki török fahídon hajtották az ausztriai  és németországi piacokra,  a cserzéshez szükséges állati bőr nagy mennyiségben állt rendelkezésre, a Zagyva pedig  biztosította  a munkához szükséges állandó vízigényt. A  városrész bizonyos  különállása egészen biztosan  a bőrcserzéssel összefüggő kellemetlen szagra is visszavezethető (hiszen még kutyaürüléket (!) is használtak az egykori  tobakok).    A szultáni magán (khász) birtok Szolnokon a 17. század folyamán igen szívélyes viszony alakulhatott ki a helyi magyar és török lakosság között, amit az a tény is bizonyít, hogy a szolnoki révészeknek tudvalevően jó kapcsolatuk volt egyes törökökkel, a  városiak egy része pedig még legelőt is bérelt a  "megszállóktól". Az itt szolgáló ferences szerzetesek többször korholták is a szolnoki katonákat, akik a kocsmában az "ellenséggel" együtt itták a vörösbort, egyszer Jézust, másszor Mohamed Prófétát éltetve. Török kori edények a Damjanich Múzeumban   17-18. század, első bizonyíték a  Tabán létezésére  A Tabán első említése Szolnok 1696-os kamarai összeírásában szerepel "Tobán" névalakban, amikor a török kiűzése után összeírták a város lakóit. A Tabán mindig is szoros egységet alkotott a mellette elhelyezkedő Katonavárossal, ahová Szolnok 1685-ös visszafoglalását követően a "felszabadító hadsereg" magyar származású katonái telepedtek le. A városrész neve a 18. században  "Tobánra" magyarosodott,  1883-ban  pedig  ennek "Tobány" változata terjedt el, 1927-től  a ma is használt Tabán alak vált általánossá. Valószínű, hogy a korábbi névváltozatok is használatban maradtak, hiszen egyes idősebb emberek elmondása szerint még a '40-es években is inkább a "Tobán", mintsem a Tabán  alakot  használták az itt lakók. Idővel a városok terjeszkedése folytán  a Tabán egy  középkori halmaztelepüléses szerkezetét,  falusias mentalitását, illetve halászhagyományait a közelmúltig megőrző sajátos belterületté alakult.  Lakói elsősorban szegény emberek voltak, jellemzőek voltak a városrészre a szűk, sötét, mocsaras, vizes és  kanyargós utcák. Újabb bizonyíték a török és magyar nép barátságára, hogy a római katholikus születési anyakönyvek szerint a hódoltság után itt maradt, sőt meg is keresztelkedett néhány szegényebb török család,  tőlük vehette át a visszatelepült magyar lakosság  a Tabán elnevezést. (Érdekes, hogy élnek még Szolnokon olyan Török és egyéb vezetéknevűek, akik családi hagyományaik szerint itt maradt törökök leszármazottai!) Ha egybevetjük a korabeli török adójegyzékekben szereplő szolnokiak nevét a legkorábbi (1698-1700-as) katholikus keresztelési anyakönyvekkel, számos egyezést találunk, sőt két későbbi híres tabáni halászgeneráció (!) nevét is felfedezhetjük köztük: a Bozóki illetve a Bede família őseit. Ez is azt látszik bizonyítani, hogy a Tabán lakói évszázadokon át ugyanazon a területen éltek.    A Vár, a Katonaváros, a Tabán,  illetve a  középkori ácsok által lakott Alcsi  városrész sokáig a várostól független katonai közigazgatás alatt állt, így sem a város bírójának, sem a váci püspöknek nem volt semmilyen joghatósága felette (a Vár és a Katonaváros a hadsereghez, a Várplébánia pedig egyházjogilag a tábori püspökség alá tartozott), így nem véletlen, hogy az egykori Várkerület és a Scheftsik-telep képezte később Szolnok I., a Tabán  és a Katonaváros pedig a II. közigazgatási kerületét. Mattyasovszky Ferenc  szolnoki harmincados 1714-es összeírása (Conscriptio oppidi Zolnok) szerint "Szolnok áll azokból a lakosokból, akik kb. 4 évvel kezdték az elhagyott helyet újból benépesíteni és házaikat építeni." Botár Imre tanulmánya szerint "A vár és a külső város között van egy belső város, sánccal körülvéve. Itt székel egy kapitány császári zsoldon lévő magyar lovasával és gyalogjaival. Itt van a harmincadház, amelyet a harmincados épített saját költségén. nyers téglából, elég alkalmas épület.A sóraktár is itt van, mellette egy nagyobb ház, újonnan építve, téglából, zsindellyel fedve istállókkal. Egy magtár is van Őfelsége költségén emelve, égetett téglából, zsindellyel fedve. Ez a városrész áll három utcából. "   A XVIII. században a vár körüli külső város (a Tabán és a Katonaváros) vált belső várossá. Fortunato di Prati kamarai mérnök több térképet is készített Szolnokról, ezek közül az 1721-es térképen szerepel a "Katonaváros és palánk", az egy évvel későbbin "A hajdúk palánkja", az 1723-as térképen a "Katonaváros és Sóváros" (Salzstadt) megjelölés is bizonyítja azt, hogy korábban itt álltak a sóraktárak, melyeket 1723-ban váltottak fel a Tisza partján lévők. Az 1728-as országos összeírás szerint 33 ház, 32 kunyhó és 14 veremlakás volt a városban, elképzelhető, hogy az utóbbiak zöme a Tabán területén állt. A város lakosai közül mindössze hét család rendelkezett  akkora földdel, amit hat ökörrel fel lehetett szántani, 43-nak csak 2-4 ökre volt, 30 gyalogjobbágy, 16 pedig földnélküli zsellér volt,  ezt a szegény sorsot örökíti meg több korabeli utazó is.    Bél Mátyás 1730-as leírása is kiemeli, hogy "fedett alacsony házak tömegéből" áll a város, mely több városrészre tömörül. 1732- es térkép a Vár után másodikként a "Sóraktárat"  (valószínűleg a Katonaváros) említi meg, majd harmadikként a Várost.  Mikoviny Sámuel 1742-es tészletes várostérképe jelmagyarázata szerint a város három  részből áll:  A: Vár (Die Schantze) B: Katonaváros (Soldaten Stadt)  C: Parasztváros (Bauern Stadt). Ez azt jelenti, hogy Szolnok már kiterjedt az egykori városfalon túlra is.     A lakók azonosítása igen nehéz, hiszen 1747-ig az itt élőket nem lehetett összeírni, hiszen a városrész a letelepült magyar katonákból létrejött Katonaváros védnöksége alatt állt. A Tabán lakói személyes szolgálattal tartoztak a katonaságnak és így adómentességet élveztek. Az 1747-es összeírás szerint a tabániak szegény jobbágyok voltak, halászatból és napszámból éltek.  Inkább a város szegény sorsú lakossága élt itt már a XVIII. században is: föld nélküli zsellérek, napszámosok, halászok, hajó- és szálfarakodó munkások.  Szolnok, - mint a tiszai kereskedelem és közlekedés központja -, kitűnő munkalehetőséget biztosított, számukra, a tutajokon, a gabonáshajókon ugyanis mindig akadt  munka. Itt és a Katonavárosban rajtuk kívül tizenöt-részben német eredetű önálló iparosmester (tímárok, csizmadiák, gombkötők, süvegesek, szíjgyártók, szűrszabók, szűcsök, vargák)  tevékenykedett, akik egy része a katonaság igényeit elégítette ki. (Összehasonlításképp, az egész városban ekkoriban 32 iparos élt, így a 15 tabáni iparos igen jelentős szám .) Mérföldkő a Tabán történetében Joseph Riemel 1753-as térképe, mely ugyan a városból kevés részletet mutat, de a Zagyva-menti apró házak tömegét a "Der so genande Toban" (Az úgynevezett  Tobán) néven illeti, amely a városrészt először jelöli mai nevével. A Zagyva bal partján pedig megművelt kerteket ábrázol. A Tabánban inkább a város szegény sorsú lakossága élt már a XVIII. században is: föld nélküli zsellérek, napszámosok, halászok, hajó- és szálfarakodó munkások. Szolnok, mint a tiszai kereskedelem és közlekedés központja, kitűnő munkalehetőségeket biztosított számukra. A sószállító tutajokon, a gabonáshajókon mindig akadt munka. A lakosság a sótömbök kirakodásával, a tutajok partra vontatásával, szálfákra szedésével, valamint a gabonáshajókon való rakodással foglalkozott. A másik fontos jövedelemforrásuk a halászat volt. 1787-ben Szerdahelyi Gábor püspök Szolnokon járt, és megengedte, hogy a Vártemplom saját helyi papja a Várral szomszédos Katonaváros és Tabán magyar és német népének a szentségeket kiszolgáltassa, és számukra egyéb plébániai funkciót is ellásson.  Ez azonban nem jelenti azt, hogy a várplébános a Tabán és Katonaváros népének papjává vált volna, csak lehetőséget kaptak az itt lakók, hogy a katonák mellett ők is itt részesüljenek a szentmise áldásaiból. A Várnak és a vele kapcsolatban álló Katonavárosnak ugyanis külön iskolájuk is volt.    A dualizmus  és a Horthy-korszak 1874-ben Szolnok megszűnt kamarai város lenni, és rendezett tanácsú város lett, 1882-ben a Vár és az Alcsi területét a város megvásárolta az államtól, az Alcsin 400 parasztgazda számára osztottak ki parcellákat, ahol tanyák jöttek létre. A századeleji Tabánban kb. 120-140 apró házacska állt, utcanevek sohasem voltak, a házakat ma is csak számozzák. (1-nél kezdődött, és 140-ig tartott.) Az épületek  tetejét fazsindely és szalmazsup fedte, falaik vályogból, sarazott deszkákból készültek, - a szükséges agyagot a Zagyva medréből nyerték - , de voltak itt középkori eredetű vertfalú házak is, oromzatukon török jellegű díszítésekkel.  A legtöbb ház két helyiségből, egy szobából illetve egy konyhából állt. Az épületek nagyon közel épültek egymáshoz, így sokszor elég volt egy szikra ahhoz, hogy egész házsorok lángra kapjanak, másrészről a Zagyva és a Tisza áradása is szétrombolhatta a hajlékaikat. A szegénység, a gyakori csapások összekovácsolták az itt élőket, az azonos szakmát űzők meglehetősen zárt közösséget alkottak, idegent ritkán engedtek maguk közé. A tabániak megélhetési forrása elsősorban a halászat volt, de sokan napszámból éltek, akik a dohánygyárban, a fűrésztelepen és az építkezéseken dolgoztak. Rajtuk kívül egyetlen iparosmester is élt itt a századfordulón: Kolompár Gyula szegkovács, aki félhold alakú, a halászladikok deszkáit összetartó speciális szegeket ún. "iszkávákat" is készített.  A Lévai nevű halászmester pedig  korlátlan uralmat gyakorolt a vizeken Tiszafüredtől egészen Csongrádig, ezek a szakaszon ti. csakis az ő engedélyével lehetett halászni. Híres hajósgeneráció volt még a Bede-, a Bozóki-család illetve Barta György is. A régi Zagyva holt ága, az úgynevezett Pityó és környékén elterülő mocsaras, lápos vidék kitűnő halászóhelyet biztosított a tabáni halászoknak, a legfontosabb halászeszközök a "teszi- veszi háló" volt, melyet a ladikból lógattak a vízbe. Ha messzebbre mentek halászni, vízmerítő szapolyt és merítő szákot is vittek magukkal. A halat vesszőből vagy fából készült haltartó bárkákban tárolták. A halászat jelentőségét a korabeli utcanévanyag is jól mutatja. Az itt kifogott teknősbékák a szolnoki és pesti piac keresett árucikkei közé tartoztak a múlt században. A Tabán környékéről a következőt jegyeztük ki az 1934. évi címtárból: Csolnak, Hajó, Halász, Harcsa, Háló, Kárász, Part, Ponty, Tófenék. A halász mesterség egykori jelentőségére utal hogy a városrésztől északra csupán halászattal foglalkozó utcanevek léteztek: Hajó utca, Harcsa utca, Ponty utca, Kárász utca, melyek a városrendezés folyamán sajnos mára eltűntek. Megmaradt viszont a Tabán nyugati határát övező hajdani Halász utca, amely most Dr. Balogh Kálmán orvosprofesszor nevét őrzi.     1945 után

   Kaposvári Gyula amikor az '50-es években felmérte az szolnoki műemlékeket,  a Tabánban megőrzendőnek talált több oromzatán török eredetre utaló félholddal, nappal és egyéb motívumokkal díszített házat, melyek  kis ódon teret fogtak körben. Hazánkban 1949 óta létezik a "népi műemlék" kategória, melybe a Tabán több háza is beletartozott az  Építési Minisztérium műemléki jegyzéke szerint. A '60-as években az egész területre  vonatkozóan építési tilalmat rendeltek el, sok házba cigány családokat telepítettek, akik sajnos nem igazán törődtek felújításukkal, így  állapotuk meglehetősen leromlott. A város fejlődésével folyamatosan tűntek el a régi tabáni házacskák, átadva helyüket a modern épületeknek.

A mai Tabán csupán a régi városrész egy kicsiny darabkája, amit jelenleg  nyugaton a Pólya Tibor utca (itt működött az Alcser-féle kékfestőüzem, ezért Festő utcának  is hívták) északon az Ady Endre utca (korábban a Horánszky Nándor), illetve az azóta már megszűnt Törpe utca (itt működött a híres Nádas kocsma), keleten pedig a Zagyva parti sétány határolja.

A '80-as években a Hortobágyi Nemzeti Park megvásárolta a "Tabán 50"-es házat, ahol ma is a Közép-Tiszavidéki Tájvédelmi körzet irodája működik. Ekkoriban született egy rekonstrukciós terv a városrész hasznosításra, mely az eredeti település-szerkezet és az utak vonalvezetésének fenntartását, kőburkolat elhelyezését, parkosítást és néhány népi műemlék felújítása mellett a régi hangulat, a hagyományok megőrzését tűzte ki célul.  Tabántörténeti Múzeumot, Halászcsárdát  kézműves alkotóházat, nagyszállodát illetve tájházat  is tartalmazott, amiből 1992-ben sajnos mindössze az utóbbi valósult meg. A régi házak nagy részét  sajnos  lebontották, helyükre  egységes építészeti stílusban épült fel az "új-Tabán", mely  szegény halászok és napszámosok negyedéből hirtelen "elitnegyeddé" vált. 

Turisztikai elképzeléseink

 Megmaradt viszont egy eredeti 1890-es tabáni ház ("Tabán 10"), amiit  a közelmúltig lakott  tulajdonosa,  bár a Pólya Tibor úton szintén áll még két régi épület, ezek azonban nem voltak részei a szorosan vett városrésznek, csupán annak kapuját alkották. Elképzelésünk, hogy mentjük ami még menthető: pályázati pénzből és közadakozásból megvásároljuk, felújítjuk és egyesületi formában üzemeltetjük ez az utolsó tabáni házat, ami az egykori vár és  a Tabán kapcsolatát bemutató Tabántörténeti Múzeumként funkcionál majd, emellett  gyűjti az egykori halászfalu emlékeit,  illetve az itt lakók rendszeres találkozóhelyévé is válhat.

 A Vár és a Tabán egységes turisztikai hasznosításának keretében a  "Tabán 10"-re, a Tájházra, a "Tabán 50"-re, illetve a közeli Tabán Kapu Sörözőre alapozva kidolgozunk egy megvalósítható idegenforgalmi koncepciót, mely magában foglal különböző kézműves programokat, a Tabáni Karácsonyt, a Luca-Napi Sokadalmat illetve az évente rendszeresen megrendezendő nagyszabású történelmi játékot, a  "Szolnoki Várjáték és Tabánfesztivált" .

Ezen elképzelés megvalósításában természetesen számítunk a városvezetésre, a szolnoki közgyűjteményekre, a Tabán egykori és jelenlegi lakóira, különböző cégekre, illetve minden lelkes lokálpatriótára, aki akár pénzzel, akár régi dokumentumokkal vagy csupán kreativitással és önkéntes munkával segíteni tudná ezen régi-új ötletnek megvalósításában.


                                                         

                                 Tabántörténeti bibliográfia:

 Dr. Vincze László:  A szolnoki Tabán  In: Jászkunság 198?

 Egri Sándor: Mit látnak majd unokáink? Föléled a Szolnoki Tabán., In: Szolnok Megyei Néplap (1985. 08. 10.) 187. sz. 5 p.

Tarpai Zoltán: A Tabán festője In: Jászkunság 1987. 3. szám

Kun Sándor: Hej Tabán, Hej Tabán, In: Maholnap. Független hetilap (1989. 06. 22.)

Endrész Sándor: Szolnokon is eltűnt a Tabán, In: Reform (1992. 09. 03.) 36. sz. 13 p.

Técsi Zoltán: Te bánatos Tabán,  In: Jászkun Krónika 1993. 4. évf. (96.01.11) 9.sz

Nagy István: Tabán városrész. In: Családi Ház 1998. 3. sz. 54-55 p.

Delaveanu, Serge: A volt szolnoki Tabán 1998.

Doros Judit: A szolnoki Tabán festője In: Népszabadság, 66. 2008. febr. 22. 45. sz. 10 p.

Kaposvári Gyula: A szolnoki vár kialakulása és helye a város települési képében I. In: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 1982-83, Szerk: Selmeczi László, Szolnok, 1982-83. p. 161-204.

Gacsári Kiss Sándor: A Szolnok-Vár plébánia és Vártemplom története, Szolnok 1990.

Bajor József: Szolnok város kialakulása és városfejlesztési terv  In: VÁNDORTŰZ 1947.  9.o. 

Nagy István: A Tabán városrész megújulása (kézirat)

http://www.tanyamuzeum.hu/magyar/oldalak/tabani_muzeum_szolnokon/

http://hu.wikipedia.org/wiki/Tab%C3%A1ni_T%C3%A1jh%C3%A1z

ORAL HISTORY ARCHÍVUM

Írott források híján a történetírás egy kissé periférikus módszerével, a "szóbeli történelemmel" szeretnénk a  II. kerület (Tabán és Katonaváros) küzdelmes múltját rekonstruálni. Elsősorban  idősebb emberek, illetve leszármazottaik  archív fényképeit és visszaemlékezéseit gyűjtjük,  melyek alapjai lehetnek egy jövőbeli Szolnoktörténeti Archívumnak. A kutatás kiterjed a város mind a tíz történelmi kerületére, eredményeit mindig az adott kerület blogján fogjuk publikálni. Kérjük, ha  ismer olyan személyt; aki érdemleges információval szolgálhat,  minél hamarabb vegye fel velünk a kapcsolatot!

1. INTERJÚ

Alany: Ikladi István 
Született: Szolnok, 1940

Ház: Tabán 71

Juli néni (Mantu Julianna) egy híres színésznő öltöztetőnője volt, a református temetőben  nyugszik, 1959-ig működött. Jó öszeköttetéssel rendelkezett az egész országban. Volt egy törvénytelen fia, Mantu Ferenc (1913-?), akit csak Tabáni Feri néven ismert mindenki, később a polgármesteri hivatalban dolgozott végrehajtóként, utána magánnyomozó lett. Ő Pólya Tibort is ismerte, akitől  még festményt is rendelt. Állítólag homoszexuális volt, ezért az ávósok állandóan zaklatták, majd az Autókernél volt eladó nyugdíjazásáig. Telekkönyvileg egy volt a Tabán 69 és 70, a főbejárat a 69-ben volt, a kupleráj pedig a 70-es telek másik végén helyezkedett el, amelyik a Festő (ma Pólya Tibor) utcára nyílott ki. Juli néni nagyon művelt asszony volt, fejből tudta az Ember tragédiáját, fiatal korában Szatmárnémetiben élt, és egy színésznő (feltehetően Honthy Hanna) öltöztetőnőjeként fél Európát beutazta. 4-5 lánnyal dolgozott, akik őt csak "anyukának" szólították. Sok vidéki lány megfordult nála, egy szolnoki kerítőnő Kameszlika Mária (Mária utcában lakott) főleg szegény vidéki lányokat hajtott fel neki.

A lányok (18-30 év) közül sokan férjhez mentek, miután felszámolták a kuplerájt, lett belőlük taxisofőr, rendőr, stb. (Csépe Miska intézte a munkába állásukat.) Az egyik, akit Stefinek hívtak, például a Tisza Mozi bejáratánál álló sarki házban lakott, férjhez ment és két lánya is született.  A kuplerájban öt kisebb szoba volt, és ha valaki belépett az épületbe, 20 centiméterrel lentebb volt az alapja. A lányok napközben segítettek krumplit pucolni és ebédet főzni. Havonta, kéthetente le kellett adni a bárcát, ezt Juli néni nagyon szigorúan vette, ha nem csinálta meg valamelyik lány, azonnal kidobta.  A kuplerájba elsősorban értelmiségiek jártak, a magánlakrészben komoly műkincsek (pl. Aba-Novák képek) álltak, könyvtárában megtalálhatóak voltak a korabeli klasszikusok is. A lányoknak fizetni kellett a lakásért, az ételért, illetve a segítők munkabérét is a bevétel egy részéből finanszírozták. A bejáratnál volt egy kis portás pult, az itt álló ember a vendégektől és a kurváktól is kapott "fizetést".

Ha a lányok házhoz mentek, kétszeres tarifát számoltak fel. Vasárnaponként 8-10 ember állt sorban a kis kertben, kb. 20 Ft volt a tarifa (600 forintba került egy ház a Dózsa György úton). A kis szobákban egy ágy, illetve egy lavór volt a mosakodáshoz. 1945-ben a szovjet katonák is megerőszakoltak egy-két lányt, akik hiába kiabálták, hogy "Mama, segíts!"

Juli néni mélyen vallásos ember volt, ami egy sajátos "kétlelkűségben" nyilvánult meg, hiszen protestáns létére állandóan égett egy gyertya Szűz Mária szobra előtt. Elkerülte az államosítást, nagyon sok pénzbe került, már egészen a 20-as években itt laktak. 1959-ben - miután a kuplerájt felszámolták - cigányokat telepítettek le a házakba, akik fél év alatt lakhatatlanná tették azt.

Irma néni házában "topisabb" lányok voltak (általában csak kettő), és ő mind műveltség, mind tisztaság szempontjából meg sem közelítette Juli nénit. A két kuplerájt csak Bedéék háza (Tabán 68) választotta el, amely a legnagyobb telken épült fel. Irma néniék előtt kis tér volt, fia Wiederspann Andor (1914-?) volt, akit mindenki csupán Irma Bandinak hívott.

Kedves színfoltja volt a Tabánnak Czinner Soma bácsi trafikja. Az öreg zsidó származása miatt megjárta Auschwitzot is. Boltját feleségével együtt vezette, ahol hitelbe lehetett kapni mindent, a cigarettát pedig szálra is adta, főleg a Sellő nevű kapadohányt, ami 10 fillérbe került. Kolompárnak hívták a kovácsot, akinek műhelye a Pólya Tibor utcában állt (18-20-as házszám lehetett). A lovak patkolásán kívül díszes kapupántokat is készített. Talmácsi bácsinak fűszerboltot üzemeltetett, Írházi bácsi cipész , az öreg Szántó pedig suszter volt. Kanyó Sanyi lakatos-és redőnykészítő, az őreg Tímár pedig férfifodrász volt. Ehrlich Iván pedig a második világháború előtt Takácsnál volt cukrászsegéd. Lévai gyógynövényeket gyűjtött, a második világháború előtt még teheneket is tartott. Fia Lévai Pista (Puszpuszú) katona volt. Bagi Panna az öreg Frici nénivel együtt vásárokba járt lopni. A Halper kocsma a Czinner és a Talmácsi-féle bolt között volt, és híres volt kiváló kuglipályájáról. Később alakult a Nádas italmérés, ahol süteményt is lehetett kapni, udvarán pedig "féllegálisan" iszogattak a tabániak. Népszerű hely volt még a Horváth Kocsma is.

1939-ben nagy árvíz vonult le a Tiszán, olyan magasan állt a víz, mint a vár. A Duhajék és Friciék közti ház tetejét a hó leszakította.

 A Tabánban híres cigányzenészek is működtek. Farkas János (1907/8-?) cigányprímás a Tisza Szállóban játszott testvérével Józseffel együtt, aki nagybőgős volt. Úri cigányok voltak, két külön tabáni házban laktak, 1945 előtt más cigány család rajtuk kívül itt nem volt. Halála után díszsírhelyet kapott a várostól a kiváló prímás.

 A tabáni focicsapat is nagyon híres volt. A Zagyva-parti pálya füve purcsin volt, amit nem kellett nagyon gondozni, és amikor a folyó kiáradt, termékeny iszappal árasztotta el. Árvíz után csak le kellett hengerelni a pályát egy nagy betonhengerrel, amit csak 5-6 ember tudott megmozdítani. A legfiatalabb játékos Orosházi Jenő volt 16 évével. Zelenkáné árulta mindig a magokat a meccseken. A meccsek mindig hétvégén voltak, egyszer a Tiszakécskét hívták ki meccsre, a mérkőzések után sokszor verekedés volt, így a kécskeiek nem mertek játszani. Volt még egy focicsapat a Kisgyepen és a Cigányvárosban is. A játékosok önkéntes emberek voltak, akik óriási hiúsággal küzdöttek. Egyszer még a jól menő MTE-t, a párt elitcsapatát is legyőzték 4:0-ra. Ezután kezdett a csapat feloszlani, mikor 5-6 játékost is leigazoltak. 

A Tabánban sok népszokás élt. Minden évben Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevében szentelték meg a házakat (benedikálás). Nagycsütörtökön vagy nagypénteken 25-30 gyerek részvételével zajlott a Jézuska keresés kolompolással. Bozóki Istvánéknak volt egy nagy kolompjuk, amit két gyerek vitt egy rúdra felfűzve, a többiek pedig kalapáccsal verték a kolompot, így járták az utcákat.

Nép játék volt az ún. peckezés, amit egy kihegyezett pecével játszottak, amire csak rá kellett ütni, aztán elütni. Az nyert, aki messzebb ütötte el a labdát, de volt rá példa, hogy egy erősebb ütés az ablaküveget is betörte. A rabodziban a gyerekek 90 százaléka részt vett, általában nyár végén játszották. Délután kezdődött a játék, két részre osztották a résztvevőket: rabokra és csendőrökre. A Pityó környéke, a Kiserdő illetve a Művésztelep dzsungelszerű részein folyt a játék, aminek kb. éjfél, egy óra körül lett vége. A játék úgy indult, hogy a kis téren ott maradtak a csendőrök, a többiek pedig elbújtak a Tabán területén. Szabály volt, hogy házban, föld alá vagy fára nem lehetett elbújni. 8-20 évesig játszották, aki bement egy házba, az irtózatos megvetés tárgya lett. A Tabánban, a Tüdőkórházban illetve a Zagyván túli oldalon is el lehetett bújni.

Az oláhú játék arról szólt, hogy agyagból csináltak egy nagy lapos kört, amit ilyen szavak mellett vágtak földhöz: "Pú,pú, olyat szóljon, mint Gyetra néni segge!" A suhintó párbaj során botok végére kis agyaggolyót húzta, majd egyszerre elsuhintották a botokat. Az nyert, akinek messzebbre szállt a golyója.  Ezen kívül márciusi Zagyva átúszással, kártyavár építéssel és golyózásal töltötték az idejüket a tabáni gyerekek. 

Kik laktak a tabáni házakban az '50-es és '60-as években? 

(Ikladi István és Czinege László közlése)

Tabán 1 – Erdős

Tabán 2- Lévai István és családja

Tabán 3- Sebesi néni

Tabán 4- Kovácsék

Tabán 5-Ströhl

Tabán 6-Tamás József

Tabán 7-Téglás-Fodor

Tabán 8-Geiger, Sipos Ica- mezőgazdasági vállalkozó, tehenei voltak

Tabán 9-Vargáék

Tabán 10- Ádám Gyetra (Ángyika)– férje halász volt

Tabán 11 – Zsadony László

Tabán 12- Szabó Ibolya – nevelt gyerekei is voltak

Tabán 13- Fogarasi – vasutas, a fia is vasutas volt

Tabán 14- Nagy Sándor (Juhszar)- Tímár-család

Tabán 15-Szabó-család – 6 gyerek- bádogos

Tabán 16-Balázs Magda-Szántó-családhoz tartozott

Nem volt férje, alkalmi lány volt, eljárt szórakozni, a kiskatonák fizettek neki, a Tabán elején

Elbúcsúzott a kiskatonáktól, az egyik jól lekevert neki, meg is kúrta

Tabán 17-Ilonka néni- Bodó József és felesége az albérlők, Sipos Bandi albérlők- bátyja idegenlégiós volt, hazajött és egy golyóstollal leszúrta a főnökét a MÁV kórház liftjében. Sipos Sanyi (Sobri) hátvéd volt a tabáni focicsapatban

Tabán 18-?

Tabán 19-?

Tabán 20-?

Tabán 21- Molnár Lajosné-Czinege László nagyapja

Tabán 22-Kovácsék (Bümbüm)- halász

Tabán 23-Uliczik Sándor – fodrász, borbély, húzta a hajat

Tabán 24-Kovácsék (Bümbüm) – halász

Tabán 25-?

Tabán 26-?

Tabán 27-?

Tabán 28-?

Tabán 29- Nagy Feri, Nagy Pista

Tabán 30-Újházi néni- kártyavetéssel, jóslással foglalkozott, buzgó katholikus volt

Tabán 31-Mihályi-család- egyik fia bokszoló volt

Tabán 32-Dobos Sándor (Cifer)- féllábú volt, 1944-ben a bombázás az egyik lábát leszakította. Tanár volt az MTH-ban (a Petőfiben), ahol Bajusz Pangelnek hívták. Mankóval járt, mikor tanított.

Tabán 33-Zelenka néni- futballpályán magot árult, otthon kovászosuborkát és édesgyökeret, amit rágóguminak használtak. A bábák masgzatelhajtásra is használtak.

Tabán 34-Horváth Ferenc- cipész

Tabán 35-Szedlák Feri- futballista volt, a bátyja pincér

Tabán 36-Kovács (Pupák) halász

Tabán 37-Papp László (Cacáék)

Tabán 38-Jézus néni- öreg néni, nagyon kedves, akik nem voltak vallásosak, nagyon gúnyolták

Tabán 39-Duhajék- mezőgazdasággal foglalkoztak, lovaik, teheneik voltak egy nagy istállóban. A Tabánban 5-6 helyen volt tehén, általában 1-2 tehenet tartottak

Tabán 40-Finta György (Jakakó)- árva gyerek volt, egy özvegy néni nevelte fel, nagyon humoros volt, mindig viccelt

Tabán 41-Pintér István (Potykás, Vak Vadász)- később Tarjáni Sándor (Bütyök) lakott itt, aki a katonaságnál hülyült meg, mivel gyenge idegzetű volt.

Tabán 42-Farkas János – cigányzenész

Tabán 43-Sipos család – naív festő volt , aki tulipántos ládákat készített, ő festette pl. Juli néninél a lócát is. Megkérték az igényesebb tabáni és városi emberek, hogy jellegzetes tulipántos stílusban fesse be a bútoraikat. A jellegzetes színek zöld, piros, sárga voltak. Siposnak három lánya volt, Mária, Ica és Margit. Mária férje Szappanos János volt. Később Nyikosék is itt laktak.

Tabán 44-Fries Gyula – vízvezeték szerelő és bádogos, a ’60-as években halt meg, kb. 60 éves korában. Anyja nagy tolvaj volt, aki Bagi Pannával együtt lopott. Volt egy fia Gyula, és egy lánya Anikó.

Tabán 45-Kovács Pista (Gülü Pista), nagy gülü fejevolt, gyári munkásként dolgozott, a felesége nem volt normális

Tabán 46-Bozóki- egy régi halász család volt. Bozóki Pista bácsi 1914-ben elvesztette az egyik lábát. Gyermekei: Pista, Babdi, Jancsi, Feri és két lány Piros? És Ilus?

Szabó Ibolya- 1947- két telek volt

Tabán 47-?

Tabán 48-Pannika (szemben a Tabán 10-el)

Tabán 49-Bíró János- fia Jancsi, felcsinálta Anikót, de nem vette feleségül

Tabán 50-Király néni- cipész volt a férje, neki segédkezett

Tabán 51-Garami- volt egy lánya (még él) Garaminé öccse volt Pintér Pista (Csócsa Pista), él még egy lánya, Csöpi

Tabán 52-Fekete család (Weiss becenév)- Bagi Panna a felesége

Tabán 53-?

Tabán 54-Balázs József (Golyó Jóska)- feje mint egy kugligolyó. A Papírgyárral szembeni gőzfűrészüzemben dolgozott.

Tabán 55- Parádi család (Konzerv) anyja korán meghalt, apja özvegy volt, később oda költöztek, ahol Szabadkaiék laktak (Tabán 63-ba)

Tabán 56- Póta Iván, aki vívó volt és Ferenc (élnek még)

Tabán 57-Dinkáék – volt egy csöcsös lányuk (Erzsi?, Judit?), később Gyurcsány Pista lakott itt (III/3-as volt?), majd Bottyánék költöztek ide a ’60-as években, akik eredetileg nem voltak tabániak

Tabán 58-Farkas József- nagybőgős, testvére volt János

Tabán 59-?

Tabán 60- Zám néni- volt egy fia, aki a Belügy Honvéd zenekarában zenész volt, ÁVÓs szerű ruhája volt, jött haza, de leráncigálták a villamosról. Később itt laktak Retterék

Tabán 61-Fekete Ákos és a  felesége és a fiúk Ákos laktak itt. A katonaság után őrmesterként tovább szolgált.

Tabán 62- Pribék Pista

Tabán 63-Szabadkai, de itt lakott Csutka Tóni, Czuczu fasza is. III/3-as volt, halászattal foglalkozott, a HTSZ elnöke volt.)

Tabán 64-Nagy Laci – MÁV Műhelyben dolgozott, egy fiúk volt

Tabán 65-?

Tabán 66-?

Tabán 67- Kormos – Két lánya volt: Ildi, aki reumatológus főorvosként ment nyugdíjba,  a másik nevére nem emlékszik az adatközlő

Tabán 68-Bede Pista bácsi és családja szállítóhajósok, uszályok. Két fia volt: Matyi és Pista, aki a MAHART-nál dolgozott, illetve két lánya.

Tabán 69- Juli néni kuplerája

Tabán 70- Manthu Julianna és Tabáni Feri

Tabán 71- Ikladiék

Tabán 72- Czakó Rozi- egyedülálló, volt egy fia Feri, akit csak „Kertbenézőnek” csúfoltak, mert kancsal volt, és nem lehetett tudni, hogy mit néz. Engem nézel vagy a kertet? Egy lánya is volt, Csöpi, aki együtt járt iskolába az adatközlő húgával.

Tabán 73-Szekeres József – MÁV alkalmazott, két fia volt József, akinek csónakkölcsönzője volt a Tisza-hídnál, illetve Jancsi, aki bádogos és tetőfedő volt, mellette nagy szélhámos. Itt lakott még Ehrlich Iván és Éva is, akik apja Ehrlich Zoltán zsidó kereskedő volt.

Tabán 74- öregek laktak, később Vargáék laktak itt, fiukat Károlynak hívták.